Ízek, Imák, Szerelmek

2014. január 13., hétfő
0 megjegyzés
"Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon. (...) Inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól, attól, hogy leromboljunk valamit." (idézet a filmből)





Julia Roberts – véleményem szerint – egyik legjobban sikerült egész estés mozija az Eat, Pray, Love.
Tény, hogy a film már nem mai példány, de én most jutottam el odáig, hogy megnézzem. Ennek is oka lehet – én legalábbis úgy gondolom. Merthogy én most tudtam teljes mértékben azonosulni a mozi mondanivalójával.


Sokat adott nekem, egy-egy mondat, egy-egy jelenet igazán elgondolkodtató. Például az, hogy ne mástól várd a megbocsájtást, hanem előbb bocsáss meg TE saját magadnak. Vagy, hogy fejben, gondolatban kell megnyílnod, megtisztulnod, mert ha ez nem történik meg, akkor bizony nem haladsz egy századmilliméternyit sem előre.


Nem fogom elmesélni a történetet, aki látta, tudja, miről szól, aki nem látta, az pedig pótolja be sürgősen, és az ő kedvükért itt most nem lövöm le a poént. J

Amit mondani akartam a filmet látva az annyi, hogy mindenki számára ott van az új lehetőség. Mindig lehet újrakezdeni, légy akár 25, 40, 60 vagy akárhány éves, házas, egyedülálló, szülő, munkanélküli stb, stb. A lehetőség mindig ott van. Persze nem mindig egyszerű megtalálni, vagy ha rá is bukkanunk, nem biztos, hogy lesz bátorságunk belevágni.

Mert magunk mögött hagyni a jól megszokott – nem éppen vidám – de bejáratott hétköznapokat, nem egyszerű. Azon aggódunk, mit szól majd más, ki mit fog gondolni, ha például felbontunk egy házasságot, vagy ha új munkába kezdünk, vagy új helyre költözünk.Mondhatnám, hogy ne foglalkozzunk a véleményekkel. De nem teszem. Annak a véleménye kell, hogy számítson, akiben megbízunk, akit szeretünk, és akiről tudjuk, hogy viszontszeret. DE! Még az ő véleményük se legyen a mi cselekedeteink mozgatórugója. 

Csillapodjunk le, vonuljunk félre, kérjük olyan segítségét, aki jártas a spirituális dolgokban. Ez lehet egy személy, egy könyv…. vagy éppen ez a film. Először ismerjük fel, hogy valami nincs rendben. Szedjük pontokba azokat a dolgokat, amin változtatni szeretnénk, ami zavar minket. Aztán pedig tegyünk annak érdekében, hogy a jelenleg negatív dolgokat pozitívvá változtassuk. Merjünk változtatni! Hiszen az élet tele van ízekkel, imákkal és szerelmekkel, s ha jól fülelünk, meg is találjuk őket a sajátunkban is. 


További bejegyzések »

Álmodjunk Együtt

0 megjegyzés

Kezdd az új évet egy jó cselekedettel!

A Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért egy igen fontos és szívhez szóló kezdeményezést indított el.
Az alapítványnak köszönhetően a kenyai Bura Mission faluban található Szent József Árvaház lakóinak életkörülményei rengeteget javultak az elmúlt években, lelkes önkéntesek dolgoznak a 42 kis és nagy árva életének szebbé tételéért. Ennek köszönhetően a gyermekotthonban étkeztetés, az oktatás és az egészségügyi ellátás helyi szinten kiemelkedő lett, ám egy fontos dolog még hátra van!

Jelenleg a kisebb és a nagyobb lányok egy hálóban alszanak, laknak. Sajnos még most is előfordul, hogy 2 vagy 3 gyermek alszik egy ágyban.  A tinik kénytelenek megosztani a szobát a kisebbekkel, ami nem a legszerencsésebb, hiszen különbözik az életmódjuk. Gondot okoz az is, hogy fiúk és lányok egymás melletti szobákban vannak elszállásolva, s a felügyelő, aki vigyáz a gyermekekre éjszaka, nem tud mindig mindenhol ott lenni, hogy szemmel tartsa az összes gyermeket.

Segíts, hogy Salome is saját ágyhoz juthasson!


Ezen problémákat szeretné most a Taita Alapítvány megoldani. Szeretnék befejezni azt a már szerkezetkész épületet, amelyben helyet kapna egy, a nagylányoknak kialakított hálószoba is. Itt nyugodtan élhetnék kiskamasz napjaikat, olvashatnának, tanulhatnának, megbeszélhetnék az őket érintő személyes témákat, a kicsiktől és a fiúktól külön.


Így természetesen több hely is felszabadulna a jelenlegi hálórészben, s így nem kellene több kis árvának egyazon ágyon osztoznia. Hihetetlen, de ezeknek a gyerekeknek ez rengeteget jelentene. Mi talán fel sem fogjuk, hiszen számunkra természetes, hogy saját ágyunkban, saját szobánkban hajtjuk álomra a fejünket.

A projekt végrehajtásához az Alapítványnak 700 000 forintra lenne szüksége, melynek több mint a kétharmada – adományozóknak köszönhetően – már összegyűlt. A kezdeményezés az Adjuk össze Közösségi Finanszírozási Portálon vette kezdetét. Itt olvasható a projekt részletes leírása, fényképekkel és egy, az árvaházban készült igen kedves videóval, amelyben a gyerekek magyarul is megszólalnak.

A gyerekek rövid videója, Neked! :)

Senki ne gondolja, hogy hatalmas összegek adományozásáról van szó. Mindössze 1000 forint is elegendő. Mindenki annyit ad, amennyit a szíve és a pénztárcája enged. A Taita Alapítvány pedig minden adományozónak ajándékot is küld, az adomány összegétől függően, hálaképpen. (Részletek a cikk végén.)
Fontos, hogy a teljes összeg összegyűljön, hiszen az alapítvány csak akkor kapja meg a támogatást, ha az adományok összege eléri a 700 000 forintot.

Lássuk be, 1.000 forint a mai világban nem egy óriási összeg, nemde? Ám 42 kis árva életét gyökeresen megváltoztatná. Idén felvehetné mindenki az újévi listájára a burai árvákat is. 1.000 forint 42 kisgyermek boldogságáért? Ahogy mondani szokták: kis lépés az embernek, de nagy lépés az árvaházi gyerekeknek.


A projekt hivatalos weboldala:
Az adományokért felajánlott ajándékok:
1.000 Ft - küldünk neked egy szép, színes füzetet az árvaházról e-mailben
2.500 Ft - küldünk neked egy szép, színes füzetet az árvaházról levélben
5.000 Ft - küldünk neked egy kenyai kulcstartót
10.000 Ft - választhatsz egyet kenyai ékszereink közül magadnak vagy ajándékba
20.000 Ft- választhatsz kettőt kenyai ékszereink közül magadnak vagy ajándékba

A Taita Alapítvány hivatalos weboldala:
Kapcsolattartók:
Szegedi Andrea - szegedi.andrea@taita.info
Csordás Ágnes - csordas.agnes@taita.info
További bejegyzések »

Akaratlanul is mérgezzük kedvenceinket?

2013. november 26., kedd
0 megjegyzés
Minden kedves állatbolond relaxáló figyelmébe ajánlom a következő oldalt! 

http://petprotectorhungary.delfinke.ws/

Rengeteg kutyus és cicus szenved mérgezéstől, amit saját gazdijuk okozott, természetesen akaratlanul. Pusztán azért, mert nem tudtak arról, hogy a legtöbb kutya/cica kozmetikum tartalmaz egy olyan káros, mérgező anyagot, mely fő alapja a rovarirtó szereknek. Bővebb leírás a fent említett weblapon, és az angolul beszélők figyelmébe ajánlom az oldalra feltöltött - igen tanulságos videót!


További bejegyzések »

Egyszerű sült padlizsán petrezselymes rizzsel

2013. július 11., csütörtök
0 megjegyzés
Íme egy igen gyorsan és könnyen elkészíthető nyári étel. Jó étvágyat hozzá. :)

RECEPT: ( 2 főre )



* Végy egy szép nagy padizsánt. Mosd meg alaposan, és a két végét vágd le. Ezután hosszában szeld ketté. 
* A rizsd tedd fel főni. A szokásos módon készítsd el, de adj hozzá jó sok petrezselmyet és egy pici olivaolajat is. 
* A padlizsán belselyét egy evőkanállal szedd ki és a zöldséghúst tedd egy kis tálba. Ez kell a töltelékhez. Apróra vágd fel, majd adj hozzá csemegekukoricát, egy kis, kb 1 evőkanál olivaolajat, sót borsot és petrezselymet ízlés szerint. Na és persze foghagymát, legalább 3-4 gerezdet, apróra vágva. 
*A már készre főtt petrezselmes rizsből egy picit tegyél mindkét szelet padlizsán belsejébe, majd erre kanalazd a kukoricás-padlizsános tölteléket. Ne sajnáld, tegyél bőven mindkét szeletbe.
* 180C-on süsd, úgy 15-20 percig, amíg a padlizsán meg nem puhul. 
* Ezután vedd ki a sütőből, reszelj rá jó sok sajtot és tedd vissza még a sütőbe, amíg a sajt szépen meg nem olvad. 
* Petrezselymes rizzsel tálald és az igazán ínyencek foghagymás tejfölt is csepegtethetnek a sült padlizsánra. 

Jó étvágyat!
További bejegyzések »

Tündérek márpedig léteznek – Szappantündérek legalábbis biztosan

2013. július 4., csütörtök
0 megjegyzés

Már írtam Nektek, hogy igyekszem mindenből a lehető legtermészetesebbet kihozni – azaz természetes, vegyszermentes készítményeket használok. Anyukám hívta fel a figyelmemet egy bizonyos Tündérre, aki valami olyasmit alkotott, amit véleményem szerint mindenkinek ismernie kellene.

(Forrás: Kreatív Vonalak)



Az alábbi interjút Varga-Darabos Andreával, azaz a Szappantündérrel készítettem, akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy bevezetett a természetes testápolás titkaiba. Ha ellátogattok a Mannaszappan weboldalára, számtalan érdekességet tudhattok meg a natúr kozmetikumokról, rengeteg termék között válogathattok, és ha valami megdöbbentőt/meghökkentőt szeretnétek olvasni, iratkozzatok fel a a kozmetikai ipar titkait feltáró cikksorozatra! Nekem leesett az állam néhányszor, miközben olvastam a cikkeket.






1.       A weboldalon megtalálható a Mannaszappan vállalkozás története. 2004-ben kezdődött mindez, és kisfiad születéséhez illetve sajnálatos allergiás reakcióihoz vezethető vissza. Mikor előálltál a szappangyártás ötletével, voltak akadályok, amelyeket le kellett győznöd, hogy a vállalkozás beindulhasson? Hogy fogadták az ötletet a barátaid, a családod? 

(Szerző: Villányi Csaba )
V.D.A.: Nagyon pozitívan fogadták. Kimondott akadállyal nem szembesültem, inkább úgy fogalmaznék, minden kezdet nehéz. Szappant főzni – felelősséggel – csak úgy lehet, ha alaposan felkészül az ember, és kitanulja a csínját-bínját. Vannak olyan apró trükkök, amelyekre én is csak többéves munkával jöttem rá, saját tapasztalatomból.

2.       Végzettségedet tekintve közgazdász vagy, ám ha jól tudom, most természetgyógyász egyetemen bővíted a tudásodat. A Mannaszappan előtt is foglalkoztatott a természetes gyógyászat, a holisztikus életszemlélet?

V.D.A: Igen, mindig is érdekeltek az alternatív gyógymódok, és közel állt hozzám a holisztikus szemlélet. Korábban azonban nem volt időm elmélyülni ebben.

3.       Bátran kijelenthetjük, hogy a szappantündérek sikerre vitték, hiszen a Manna COCO szappanok 2012-ben Magyar Termék Nagydíjas különlegességek lettek. Milyen további terveid vannak az üzlet bővítését, új termékek bevezetését illetően?



V.D.A.: Folyamatosan azon dolgozunk, hogy szélesítsük a termékskálánkat, de erről még nem beszélhetek, maradjon meglepetés. Ami viszont publikus, hogy elindult a webshop Szerbiában is, az első franchise partnerünkkel közösen.

4.       A kozmetikai ipar titkait feltáró cikksorozatod igen érdekes és ugyanakkor megdöbbentő/meghökkentő. Mióta natúr szappanra váltottam, saját bőrömön tapasztalom én is a pozitív változást, testápolót egyáltalán nem használok már, mégis puha és hidratált a bőröm. Tapasztalatod szerint az emberek nyitottak a natúr készítményekre, vagy a legtöbben még annak ellenére is ragaszkodnak a „mérgező-termékekhez”, hogy tudják, ezzel csak ártanak maguknak?

V.D.A.: Egyre többen döbbennek rá arra, hogy minden mindennel összefügg. Tehát, amit megeszel, amit a bőrödre kensz, az hatással lesz az egészségedre, rövid és hosszú távon egyaránt. Szerencsére sokan tudatosan állnak mindehhez, és tájékozottan, körültekintően vásárolnak.

5.       Szerinted melyik a legkülönlegesebb Mannatermék és miért?
(Szerző: Reichel Tamás)



V.D.A.: Nincsen konkrét kedvencem, mindegyik Manna termék közel áll a szívemhez, és mindegyiket másért szeretem. Van olyan szappan, amelyet az illata miatt szeretek, vagy éppen azért, mert remek hatással van a bőrömre. A testvajakat univerzális tulajdonságuk miatt tartom nélkülözhetetlennek, az illóolajakat otthon is sokszor használom, az ajakbalzsamokból mindig van nálam egy.

6.       Nehéz előállítani az egyes termékeket, illetve a szükséges alapanyagokat beszerezni?

V.D.A.: Ez egy nagyon sokrétű dolog, rengeteg mindenre oda kell figyelni.  Szerencsére elmondhatom, hogy egy igen összeszokott, profi csapat vesz körül, ennek köszönhetően minden simán, többnyire zökkenőmentesen zajlik a műhelyben.

7.       Bizonyára hallottál már Szabó Gyuri bácsiról, az ország füves emberéről. Az egészséges életmódhoz – véleményem szerint – a gyógyteák fogyasztása is nagymértékben hozzá tartozik. Te hogy állsz ezzel? A kozmetikumokon kívül az étkezésben is igyekszel a természetességre?

V.D.A.: Szabó Gyuri bácsinak magam is nagy tisztelője vagyok. Így van, igyekszem az élet minden területén egészség-és környezettudatos lenni. Helyi piacokon, őstermelőktől szerzem be, amit csak lehet, és otthon, magam főzök. Figyelek arra, hogy változatosan együnk, a szezonnak megfelelően.

8.       Beszéljünk egy picit az illóolajokról. Úgy vélem, sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan és mire lehet használni őket. A legtöbben csak párologtatnak vele, holott külsőleg-belsőleg is alkalmazhatóak. Ezzel kapcsolatban megosztanál velünk néhány tippet?

(Szerző: Gróf Annamária )
V.D.A.: Az illóolajoknak valóban sok felhasználási módja ismert. Az első és legfontosabb szabály, hogy csak és kizárólag 100%-os, hígítatlan illóolajokat használjunk, mert csak ezeknek van gyógyhatása, ellenben a hígított, és adott esetben szintetikus adalékanyagokkal gyártott aromaolajokkal szemben. Az illóolajokat valóban sokrétűen lehet használni a párologtatás mellett is. Örök első nálam a levendulaolaj. Esti nyugtató fürdőzéshez a kedvencem a narancs és a levendula párosa: mézben vagy tejben keverjünk el belőlük pár cseppnyit, és ezt a keveréket adjuk a vízhez.



9.       Végezetül kérlek meséld el, hogy telt a Mannaszappan 3. születésnapja?

V.D.A.: Köszönöm, nagyon jól. Hihetetlen, hogy megint ilyen hamar eltelt egy esztendő. Az elmúlt egy évben sok minden történt a Mannánál: 17 féle új Manna-termék született, a COCO szappancsalád elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, a Facebook-rajongóink száma elérte a 360.000 főt, már Szerbiában is lehet kapni a Manna szappanokat, és még sorolhatnám. Az évnek ebben a szakaszában mindig szeretnénk valami extra dologgal meglepni a vásárlóinkat, és megköszönni nekik, hogy a Mannaszappant választják. Idén is hatalmas kedvezményekkel és sok-sok nyereménnyel kedveskedtünk nekik, így azt mondhatom, jól sikerült a születésnap.
További bejegyzések »

A varázslatos zöld búzafű

2013. június 6., csütörtök
0 megjegyzés

Mint korábbi cikkemben, a SzemlÉLETváltásban  már megírtam Nektek, igyekszem tudatosan élni. Mindez takarja a táplálkozást és a testápolás csínyját-bínyját is. Tapasztalataimat, felfedezéseimet, eredményeimet pedig itt osztom meg Veletek, remélve, hogy ezzel többeket ösztönzök majd a tudatos és egészséges életmódra.

Az egészség sorozat első cikke a zöld búzafűről ad ismertetőt, hamarosan pedig egy érdekes interjút közlök majd egy bizonyos tündérről! ;) De most lássuk, miért olyan különleges ez a bizonyos fű!

Már régebben is hallottam arról, hogy a frissen facsart gyümölcs-, illetve zöldséglevek mennyire egészségesek. Itt Skóciában, a tavalyi szezonban plusz munkát vállaltam egy idős hölgynél. Korán reggel jártam hozzá heti pár alkalommal, és elkészítettem az orvosa által előírt zöldségleveket. A hölgynek rákja van, és a doktor ezt az alternatív lehetőséget ajánlotta fel neki. Minden reggel, illetve a nap folyamán még kétszer kellett/kell innia a zöldséglé keveréket. Semmi mesterséges cucc, csakis bio-zödségből facsart nedű.
A hölgy azóta sokkal jobban érzi magát, él és virul.



Nos, a zöld búzafűről mondhatnánk, hogy a füvek királya, vagy királynője, ahogy tetszik. Ann Wigmore Búzafű című könyvét olvasom, mely véleményem szerint az egyik legátfogóbb és legmegbízhatóbb mű, mely a búzafű használatáról és hatásáról ad számtalan hasznos információt. (Ann Wigmore munkásságáról bővebben itt olvashattok. Lásd linkek a cikk végén)



A könyvből megtudhatjuk, miért is olyan különleges ez a növény. A legfontosabb tudnivalók a következők:
  • ·         Kiváló természetes méregtelenítő
  • ·         Felgyorsítja az anyagcserét
  • ·         Növeli az ellenálló képességet, erősíti az immunrendszert
  • ·         Tartalmazza a létfontosságú vitaminokat és ásványi anyagokat
  • ·         Csökkenti a megbetegedés lehetőségét, illetve felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat
  • ·         Magas a klorofill ( 70% ) s ezáltal az oxigén tartama

A zöld búzafű rendszeres fogyasztása hamar látható eredményeket hoz. Megszűnik az állandó fáradságérzet, a méregtelenítő hatásának és a vitamin illetve ásványi anyag tartalmának köszönhetően sokkal fittebbnek és életrevalóbbnak érzi magát az ember.
A fent említett pozitív tulajdonságok mellett még egy előnye van. Rendkívül olcsón és egyszerűen beszerezhető. A legjobban akkor jársz, ha saját magad termeszted és préseled otthon. Így 100%-an biztos lehetsz benne, hogy amit iszol, az tényleg CSAK frissen préselt zöldségnedű, mindenféle mesterséges adalékanyag nélkül.
Ann Wigmore részletesen leírja, hogyan termesszünk otthon búzafüvet, de röviden összefoglalom Nektek én is, hogy egyszerűbben hozzáláthassatok.

  Amire szükség van: 
  • Föl, tálca és balkonláda, víz, búzafű mag (hántolatlan tönkölybúza)

2.       Mielőtt elvetnéd a magokat, alaposan mosd meg és öblítsd le őket, majd hagyd vízben ázni legalább 12 órán keresztül.
3.       Ezt követően öblítsd le újra a magokat és hagyd alaposan lecsepegni róla a vizet.
4.       A balkonládába tegyél VEGYSZERMENTES földet, legalább 3-4 cm vastag legyen, s ebbe szórd a magokat. Úgy rendezd őket, hogy szorosan összeérjenek, de ne halmozódjanak egymásra.
5.       A csíráztatáshoz takard le a ládát, mert e nélkül a föld a könnyen kiszáradhat.
6.       Pár nap után már csak locsolnod kell a bébi-búzafüvet, letakarni nem szükséges.
7.       Fontos, hogy napos, fényes helyre tedd, de semmiképp se tűző napra!!
8.       A búzafű magok hamar hajtásnak indulnak, s néhány napon belül elérik a 12-15 cm-es ideális hosszúságot az „aratáshoz”. Eke természetesen nem szükségeltetik, csak egy jó minőségű, éles olló. A talajhoz minél közelebb vágd le a füvet, és csak akkor, ha rögtön van időd arra, hogy lepréseld.
9.       A préseléshez szükséged lesz egy búzafűprésre (mily meglepő J ). Bioboltokban – is – beszerezhető. Egy sima, kézzel hajtható masina is megteszi.
    


10.   Egy adag búzafűléhez egy jó maréknyi fűre lesz szükséged, tehát ennél többet ne vágj le egyszerre. Csak a frissen préselt nedű tartalmazza a kellő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot, és enzimet, ezért préselés után legalább 20 percen belül érdemes elfogyasztani.
11.   Nos, az ízéről mit is mondhatnék. Hát, nem olyan mint a narancslé, az biztos, de idővel meg lehet szokni és ha tudatában vagy annak, hogy mennyit teszel az egészségedért egy kortyni kevéske „szenvedéssel”, máris nem fog olyan szörnyűnek tűnni!

Remélem kedvet kaptatok az otthoni búzafű-termesztéshez és fogyasztáshoz! Váljék egészségetekre és várom a tapasztalatokat, kérdéseket, észrevételeket!

További bejegyzések »

Egy falat Hollywood a senki földjén

2013. május 15., szerda
0 megjegyzés
Egy igen forgalmas nap volt az étteremben, amikor a mókuskerékből picit mégis kizökkentett valami - azaz valaki. Csendesen lépett be az ajtón, láttam rajta hogy először jár itt, szemével pásztázta a terepet, vajon hol is kell rendelni?
A segítségére siettem, mint minden más esetben is tettem volna. Na nem akarok túlromantikázni semmit, de dobbant párat a szívem, kissé gyorsabb is volt a megszokottnál, és hirtelen a térdemet sem éreztem olyan stabilnak mint általában, amikor odaléptem hozzá. Nem mondom, hogy első ránézésre maga a tökély vagy, hogy észveszejtően helyes. Félhosszú haj és szakáll, kockás ing, pufimellénnyel és farmer. Egyszerű, pont olyan öltözet  mint a legtöbb túristáé. De mégis, a kisugárzása mágnessé varázsolta. Legalábbis az én szememben. 
Azóta csak úgy hívom, a Kis Favágó, mert azokra a filmbeli szerény, erős és emberséges karakterekre emlékeztetett, mint például a Férfi fán terem című sorozatban Jack. Egyszerű, szerény de nagyon is férfias. ( Amúgy tudom, hogy Jack nem favágót alakít a sorozatban, de most ez jutott éppen eszembe :p )
Beszélgettünk, azaz elmondtam neki hol rendeljen, megmutattam a menüt és amikor elkészült a Fishburger (még arra is emlékszem,mit evett és hogy hányas volt a rendelésszáma), természetesen én magam vittem ki neki.
Egyedül volt, csak ő és önmaga ücsörögtek csendesen, mosolygósan az étterem legkisebb asztalánál. Nagy volt a sürgés-forgás, rohangáltam én is mint veszett pók a falon, de a szemem azért rajta tartottam a kockás inges idegenen. 
Aztán egyszer csak feltűnt, hogy egy csapat fiatal lány, akik az ő asztala mellett falatoztak, feltűnően bámulják az én favágómat. Aztán oda is hívták magukhoz - én majdnem fellöktem szegényt, ahogy éppen fordultam meg tálcával a kezemben - ( viccesen romantikus volt ahogy egymásnak ütköztünk, én pedig Sorry, Sorry-t hajtogatva rohantam tovább a dolgomra, remélvén hogy nem vagyok feltűnően pirospozsgás). A lányok nem mást akartak, mint közös fényképet a Kis Favágómmal. 
Ekkor kezdtem el gyanakodni, tán valami helyi híresség lehet, csak nem ismerem fel? Semmi sztárallűr vagy nagyzolás, és nem fordult fel fenekestül az étterem amikor belépett az ajtón, de mégis csak ismertnek kell lennie, ha a csajcsapat ennyire odáig volt meg vissza.
Amikor elment, elköszönt, rám mosolygott - soha nem fogom elfelejteni azt a csillogó, huncut tekintetet. 
Pár nappal később derült ki, hogy a gyanúm nem volt alaptalan. Az, hogy én nem ismertem fel a kockás inges idegent, nos az az én pechem. Bár jobb is így. Mert önmagáért csodáltam, az emberért, a jellemért és a kisugárzásért, és nem azért dobtam tőle hátast, mert ő volt GERARD BUTLER.

P.S.: Jó volt látni........


Persze amikor megtudtam, utólag dobtam még egy hátast. Nem ismertem fel a skót származású hooliwood-i csillagot, ez a csúf igazság. :)
De nem bánom, mert az én számomra Gerard Butler most már örökre megmarad olyannak,amilyennek az étteremben láttam. Szerénynek, vidámnak, egyszerűnek. Hihetetlen, hogy a világ végén, itt Tyndrum-ban, ebben az aprócska kis skót faluban mik meg nem történnek... 
További bejegyzések »

SzemlÉLETváltás

2013. április 6., szombat
0 megjegyzés
Most csak egy kis szösszenetet vetek képernyőre, mert kikívánkozik belőlem. 

Változtatás. Ráébredés. Felébredés. 

Csak három szó, de mégis igen fontosak. Nekem legalábbis, mert rájöttem, hogy a láthatatlan varázspálca az én kezemben van, és rajtam kívül senki sem varázsolhat vele. Tehát csak én, és csakis én lehetek az, aki változtathat mindazon, ami jelenleg nem jó az életemben. Nem feltétlenül egetrengető változásra gondolok! A pici dolgok is fontosak. 

Most végre ráébredtem, hogy meg kell tennem az első lépéseket. Játszom egy picit, kalandozom egyet és meglátjuk, mi történik. 

"A Titok a válasz mindarra ami volt, ami van, és ami valaha is lesz."


Ez nem könyvajánlós cikk, de mégis ajánlom, akármilyen közhelyessé is vált - sajnos - a téma: Rhonda Byrne összes műve segíthet abban, hogy felébredjünk. Nekem legalábbis segít. Elkezdtem az A varázslat-ot olvasni, és végigcsinálom a 28 napos gyakorlatot! (Esetleg majd megírom útközben, hogy haladok.)

Ez az egyik része a változtatási folyamatnak. A másik pedig a bio életmódra való átállás. Erről írok majd részletesebben, mert igen érdekes dolgokra bukkantam. Érdekes és sokkoló dolgokra, mondhatnám. Nem kell megijedni, nem "zöldültem be", nem lettem fanatikus "csakanaturtveszemmeg" típus, határon belül maradtam, de tudatosabbá váltam a vásárlásban.

Ezzel kapcsolatban tehát a tippek és észrevételek hamarosan olvashatóak lesznek. 
Nemsokára tehát visszatérek és változatlanul osztom majd Nektek az elmét a változtatás fontosságáról! :)
További bejegyzések »
 

Google+ Followers

Barátok

Rólam

Saját fotó
Kaposvár, Hungary
Sziasztok! Csak olvassátok a cikkeket, azokból majd kialakul egy kép rólam is. ;)

Sziasztok!

Remélem sikerül pár kellemes percet szereznem Nektek a cikkeim által. Ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen az oldal, arra kérek mindenkit, hogy a bloggal kapcsolatos bármilyen észrevételt, ötletet jelezze nekem a bajszbrigi@yahoo.es címre! Jöhetnek a kemény kritikák, ne kíméljetek! :D




Categories

Facebook


Egy kedves olvasóm ajándéka! :D Köszönöm!

© 2010 RelaxTerasz Design by Dzignine
In Collaboration with Edde SandsPingLebanese Girls