Írj magadnak!

2011. január 21., péntek
Igen, jól olvastátok a címet, nem írtam el semmit. ;)

Egészen pontosan 10 évvel ezelőtt írtam egy levélkét. Akkor még csak 14 éves voltam, álmodozó kislány. Már akkoriban szerettem írni, és eszembe jutott valami. Előkaptam egy levélpapírt, egy tollat és elkezdtem írni egy levelet jövőbeli énemnek. Pontosan mgfogalmaztam benne, hogy akkori elgondolásom szerint hol fogok 10 év múlva tartani. Hogy hol fogok dolgozni, milyen végzettségem lesz, hogy milyen lesz a nagy ő, és a többi, és a többi.


Most nem mennék bele olyan részletekbe, hogy ezek közül mi valósult meg, de tény, hogy nagyon szórakoztató volt visszaolvasni a 14 éves énem gondolatait. Látni, hogy mennyit fejlődtem vagy változtam azóta. 

Emellett volt a levélben pár dolog, amiről időközben el is felejtkeztem, és olvasva a kacskaringós betűkkel írt sorokat, egy életvidám, mindenre elszánt tinilány gondolatait, most még nagyobb késztetést érzek arra, hogy elérjem mindazt, amit szeretnék. Természetes, hogy jópár célom megváltozott azóta, újak születtek, régiek évültek el, de a lelkesedés, ami akkoriban volt jellemző rám, az a mai napig megmaradt.

És már önmagában az nagy szó, hogy kerek 10 évig őrizgettem egy levélkét, ami túlélt egy költözést is, és nem veszett el!

Mindenkinek ajánlom, hogy szedje össze a gondolatait, képzelje el magát 10 év múlva és vesse papírra, hogy vajon mi hogy lesz a jövőben. Klassz érzés lesz mindezt visszaolvasni!

Lehet, hogy fogom magam, és írok még egyet. Majd 35 évesen ismét jót mosolygok rajta!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Google+ Followers

Barátok

Rólam

Saját fotó
Kaposvár, Hungary
Sziasztok! Csak olvassátok a cikkeket, azokból majd kialakul egy kép rólam is. ;)

Sziasztok!

Remélem sikerül pár kellemes percet szereznem Nektek a cikkeim által. Ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen az oldal, arra kérek mindenkit, hogy a bloggal kapcsolatos bármilyen észrevételt, ötletet jelezze nekem a bajszbrigi@yahoo.es címre! Jöhetnek a kemény kritikák, ne kíméljetek! :D




Categories

Facebook


Egy kedves olvasóm ajándéka! :D Köszönöm!

© 2010 RelaxTerasz Design by Dzignine
In Collaboration with Edde SandsPingLebanese Girls