Ozsgyáni Mihály interjú - "Imádom a színházat, de annyi csoda van még körülöttünk..."

2011. február 5., szombat
Azt mondják, nem kell sok idő ahhoz, hogy valakit megkedvelj. Nekem elég volt az a bő 50 perc, amíg a fiatal színésszel beszélgettem. Az életkedvéből, az őszinteségéből és közvetlenségéből kiderült, hogy Ozsgyáni Mihály nem csak jó színész, hanem fantasztikus beszélgetőpartner is. 


A kaposvári Csiky Gergely Színház büféjében beszélgettünk, a Padlás című klasszikus előadása után, melyben Misi játssza Rádit, a csupaszív rádióst. Ő kávézik, én vizet kértem, és a körülöttünk ülő többi színész háttérzajától kísérve rögtön magához is ragadja a szót.





- Hát, most jobban izgultam, mint eddig bármikor a Padlás előadásában.

- Hogyhogy?kérdezem, hiszen nem ez az első alkalom, hogy ebben a darabban láthatja őt a kaposvári közönség.

- Egészen pontosan az ötödik alkalom. Még soha nem játszottam a Padlást azelőtt, decemberben vettem át a szerepet itt Kaposváron. Ilyen nagy szünet még nem volt két előadás között, egy hónappal ezelőtt volt műsoron utoljára.  Vissza kellett rázódnom, alaposan átismételni a szöveget, hogy tökéletes legyen. 

- Hány darabban játszol most egyszerre?

- Jelenleg játszom a Nemzeti Színházban a Holdbéli Csónakosban, a Thália Színházban a Pillangók szabadokban és itt Kaposváron a Padlásban.

- Nem nehéz ennyi szöveget fejben tartani? Nem zavar be egyik a másiknál?

- Nem, összekeveredni nem tud két színdarabnak a szövege. Olyan mintha külön-külön fiókja lenne a fejemben minden darabnak és mindig azt húzom ki, amelyikre éppen szükségem van. Mint például a Himnusz vagy a Szózat. Vers vers. Mégsem kezdi el senki a Szózatot amikor a Himnuszt szeretné énekelni. Jó esetben...

- Azért csak volt már valami kis bakizás előadás közben?kérdezem gonoszan, de nem jön zavarba, csak bólogat és nagyot nevet.

- Természetesen volt, sőt! Kisebb bakik mindig vannak, de ezek szinte csak a színészek számára észrevehetők.  Nekem személy szerint két emlékezetes bakim volt. Az egyik az Molnár Ferenc Hattyújában, egy nagy monológ előtt ment le nálam a roló teljesen. De odaálltam közvetlenül a súgó elé és szóról szóra ismételtem utána a szöveget, így mondhatni megoldottuk a feladatot. A másik az a Holdbéli Csónakos-ban volt, ahol talpig ezüstbe öltözve belógatnak a színpadra és a szerep szerint egy gyönyörű duettet  énekelünk  a partneremmel. Én, mint Holdbéli Csónakos kezdem a dalt, az első része az enyém, csakhogy egy szó sem jutott belőle eszembe. Ott lógtam,a reflektor fényben és semmit nem mondtam. A partnernőm, Tompos Kátya elénekelte az ő részét, majd a második versszaknál valamit már én is beénekeltem, aztán kihúztak és eltűntem. Na, ez elég kínos volt – nevet.

Béres Ilona és Ozsgyáni Mihály a Pillangók szabadok című darabban


- Tudatosan készültél amúgy a színészi pályára?

- Igen, igen! – határozottan bólogat és a kávéspohár után nyúl. - Mondhatni ez volt az egyetlen dolog az életemben, ami óvodás korom óta biztos volt. Az, hogy én színész leszek. Tipikus álmodozó alkat vagyok, rengeteg mindent kipróbáltam. Sportoltam, szakkörökre jártam, de mindbe hamar bele is untam. Jött egy nagy fellángolás, aztán el is múlt. Egyedül a színészet az, ami megmaradt és ezt nem tudom megunni. Még ha nem is a legjövedelmezőbb állás ez manapság.

- Nem szeretnél külföldi babérokra törni? Ha már a jövedelmet említed.

- Szívesen mennék külföldre, igen, ez is vonz. Imádok utazni, új kultúrákba betekinteni, új embereket megismerni. Két éve jártam például Új-Zélandon, ami nagyon megfogott, és akkor erős volt bennem az elhatározás, hogy na, akkor most itthon lehúzom a rolót és irány a nagyvilág. De két dolog van, ami visszatart; az egyik, hogy van bennem félsz. Mennék, de mégis félek belevágni. És tudom, hogy hamar visszahúzna a szívem, ezért nem lenne értelme mindent felégetni magam mögött és eldobni azt, amit már felépítettem itthon. A másik, hogy anyukám teljesen egyedül él, és nem lenne szívem őt itt hagyni. 

- Szép, hogy ezt így látod! A munka mellett van egyébként elég időd magadra, a barátokra, családra? Nem fárasztó az állandó utazgatás egyik városból a másikba?

- Nem! Meg kell, hogy mondjam, vannak még fölösleges energiáim, tudnék sokkal többet dolgozni. És itt megjegyezném, hogy habár imádom a munkámat, mégis próbálok úgy élni, hogy ne ez töltse ki a napom 24 óráját. Annyi mindent szeretnék még megélni, annyi csoda van körülöttünk! Amellett, hogy a színészet rengeteget ad nekem, úgy gondolom, ha csak ezzel foglalkozom, akkor egy idő után sivárrá válhat. Néha jó például olyan emberekkel beszélgetni, együtt lenni, akiknek nem ez a szakmája. Jó lenne leszerződni persze valahova, egy társulat tagjává válni, de a szabadúszó létnek is megvannak a maga előnyei.

- Úgy, mint?

- Élvezem például, hogy mindig új helyen játszhatok, új embereket ismerek meg, új impulzusok érnek, új közönséggel találkozom. Ha vége van egy munkának, akkor eljövök és ebben az a jó, hogy szinte csak a pozitív részét látom a helyi dolgoknak. Ha állandó tag vagy valahol, akkor egy idő után megismered a színház gondjait, a társulat nyűgét-baját, az ellentéteket. Jó a szabadúszó lét, amíg vannak felkérések!

- Vannak?

- Én azt mondom, hogy szerencsés helyzetben vagyok. Olyan helyeken játszom, amiket bátran felvállalok és nincs egy olyan szerep sem, amire mondjuk x év után visszagondolva azt mondanám, hogy hát igen, az elég gáz volt, de muszáj volt megcsinálni. Olyan emberekkel dolgozhattam, dolgozhatok együtt, akik rengeteget adtak nekem, mind emberileg, mind szakmailag és úgy érzem, hogy most kiegyensúlyozott az életem ezen része. Biztos, hogy van még miért dolgoznom, sokkal többet ki lehet és ki kell még hozni magamból, de mindennek eljön az ideje, nem akarom én ezt a folyamatot siettetni. 

- Van esetleg álomszerep, amit még nem játszottál el? 

- Nincs és nem is igazán volt. Talán egyet tudnék említeni, a Csárdáskirálynőt. De ezt sem nevezném álomszerepnek csak gyerekként tetszett Kiskoromban a nagyim hallgatta rengeteget és akkor arról álmodoztam, hogy majd egyszer eljátszom Edwin szerepét. Megadatott, hogy a komáromi Jókai Színházban ez a gyerekkori álom valóra vált. Úgyhogy, ha úgy vesszük, ez egy megvalósult „álomszerep”. 

- A színház mellett belekóstoltál a sorozatkészítés világába is, hiszen egy évig alakítottad Robit, a masszőrt, a Jóban Rosszban című sorozatban. Erről mesélj kicsit! Hogy érezted magad, hogy csöppentél a Csillag Klinikába?

- Casting útján kerültem be és nagyon élveztem a forgatásokat. Szívesen vállalnék ismét hasonló munkát, sajnálom is, hogy csak egy évig tartott. De hát Robit lelőtték, úgyhogy ebből ennyi jutott. – egy huncut kacsintás, és újabb korty ásványvíz. A kávé persze már rég elfogyott.

- Ha azt mondanák neked, hogy választanod kell: színház vagy film, melyiket választanád?

- Hát, ezért most biztos sokan megköveznének, de én bevallom, nagyon nem szeretek nyomorogni. Nyilván a színházban kevés esetben tud az ember olyan fizetéshez jutni, amit mondjuk film- vagy sorozatszínészként megkap. Amellett, hogy nagyon tisztelem és becsülöm azokat a kollégáimat, akik annyira elhivatottak, hogy bármilyen körülmények között képesek csakis a „tiszta és szent művészetnek élni”, ami egy szűkebb közönség réteget szolgál ki, én úgy érzem, hogy nem ilyen vagyok. Ne érts félre, nem vonz a celeb lét, az semmiképpen sem akarnék lenni! Milliomos sem, csak szeretnék népszerű, elismert színész lenni, akit nagyon sokan kedvelnek, és erre nagyobb esélyed van ha a televízióban is rendszeresen feltűnsz. Szerintem az emberben van egyfajta vágy, hogy szeressék, megismerjék és elismerjék azt, amit csinál. Nem azt mondom, hogy ezért jöttem erre a pályára, mert nem ez volt az elsődleges szempont, de szerintem egy színészben azért ez ösztönösen benne van. Tehát, ha választani kéne, és azt mondaná valaki, hogy van egy biztos jövőm hosszú távon a film- vagy sorozatok világában, akkor nem mondom, hogy boldogan hagynám el a színházat, nyilván nagyon hiányozna, de nem mondanék nemet. De remélem ilyen jellegű válaszút elé soha nem fogok kerülni. 
És most várom a köveket!... – nevetünk.

- Én nem gondolom, hogy ezért kövezés járna. Őszintén elmondtad, mit érzel, ez már önmagában dicséretes. Az, aki meg azt mondja, hogy a pénz egyáltalán nem fontos a mai világban, az úgysem mond igazat.

- Persze fontos, bár mondom, nem a milliók repkednek a szemem előtt, pusztán egy kiegyensúlyozott, normális életszínvonalat szeretnék elérni, amire filmen keresztül nagyobb esély van – sajnos vagy nem sajnos. Ezért mondom, hogy reálisan nézve a dolgot, ez mellett tenném le a voksot, és még mindig szerencsésnek mondhatnám magamat, hiszen megmaradnék színésznek és továbbra is azt csinálhatnám, amit szeretek!

A büfében még mindig jókedvűen cseveg a társulat. Az interjú végén Misi elkísér a kijáratig, váltunk még pár szót, és ő lassan elindul haza, Pestre. 
Végigmosolygom az utat hazáig, mert egy őszinte és tartalmas beszélgetésen vagyok túl, és boldog vagyok, hogy egy ilyen művésszel találkozhattam. 
Innen is sok sikert kívánok neki, akár a színpadon, akár a képernyőn, de legjobb lenne, ha mindkettőn láthatnánk! 

2 megjegyzés:

{ Nádas Dávid [stanley] } at: 2011. február 8. 23:07 írta...

Nagyon jól sikerült interjú, nagyon kedves fiatalember! :) Grat!

{ Éva } at: 2011. október 24. 12:55 írta...

Egyszerű, őszinte EMBERI és nem celeb! Ilyenből kellene többet látni a magyar Tv képernyőin!!!

Megjegyzés küldése

 

Google+ Followers

Barátok

Rólam

Saját fotó
Kaposvár, Hungary
Sziasztok! Csak olvassátok a cikkeket, azokból majd kialakul egy kép rólam is. ;)

Sziasztok!

Remélem sikerül pár kellemes percet szereznem Nektek a cikkeim által. Ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen az oldal, arra kérek mindenkit, hogy a bloggal kapcsolatos bármilyen észrevételt, ötletet jelezze nekem a bajszbrigi@yahoo.es címre! Jöhetnek a kemény kritikák, ne kíméljetek! :D




Categories

Facebook


Egy kedves olvasóm ajándéka! :D Köszönöm!

© 2010 RelaxTerasz Design by Dzignine
In Collaboration with Edde SandsPingLebanese Girls